A Laposföld-díjról

Laposföld-díjat 2021-ben indította útjára a Szkeptikus Társaság, amivel egy, a nemzetközi színtéren már régóta népszerű hagyományt igyekszünk Magyarországon is meghonosítani. Ennek lényege, hogy a tudományos szkepticizmust, tehát a logikus érveken és megfigyeléseken alapuló kételkedést képviselő szervezetek egyfajta citromdíjat adományoznak azoknak, akiknek áltudományos, tudományellenes, vagy álhírterjesztő, esetleg összeesküvés-elméleteket propagáló tevékenységét össztársadalmi szempontból a legkárosabbnak vélik. Ilyen például Németországban az Aranydeszka-díj, Nagy-Britanniában a Rozsdás Borotva-díj vagy éppen Portugáliában a Repülő Egyszarvú-díj.
A díj odaítélésénél fontos szempont, hogy a társadalmi károkozás a tudományba vetett bizalom és tényeken alapuló gondolkodás aláaknázásán keresztül valósul meg, ráadásul széles nagyközönség előtt. Ezért, bár a Szkeptikus Társaság alapvetően nem a megszégyenítést és a nevetségessé tételt, hanem sokkal inkább az oktatásra, ismeretterjesztésre épülő szemléletformálást tekinti legfontosabb eszközének, a díj kiosztásával arra igyekszünk felhívni a figyelmet, hogy ezek a széles körben terjedő nézetek mennyire megalapozatlanok, sok esetben az abszurditásba hajlóan extrémek, ennélfogva roppant károsak is.